Skandináv hangulatú karácsony az új hintaszékekkel

Az idei év egyik kedvenc együttműködése volt számomra, amelyet a Biano.hu csapatával közösen csináltunk karácsonyhoz közeledve. Az ünnepek alkalmával igyekeztünk olyan termékeket bemutatni nektek, amelyek könnyen elérhetőek bárki számára, és varázslatos díszei lehetnek a karácsonyi dekorációtoknak.


Nagyon örültem a Biano megkeresésének, hiszen már régóta figyelem a brand alakulását, és szuper influencerekkel dolgoztak együtt az idei év során. Bár mindig hangsúlyozom, hogy nem tartom magam influencernek, hiszen nem az anyagiak motiválnak a mostani bejegyzés írásakor sem, mégis örömmel tölt el, hogy sokan közületek az Instám, blogom hatására vásároltok meg 1-1 klassz kiegészítőt. Egyezzünk ki egy olyan titulusban, hogy "egy jó barátnőtök" vagyok. 🥰



Sokat gondolkodtam, hogy milyen tárgy vagy tárgyak lehetnének különlegesek a kampány során, nem szerettem volna olyan terméket kiválasztani, ami minden áruházban kapható, hiszen ezeket a termékeket a tömeg mivoltuk miatt nem igazán érdemes számotokra bemutatni, mindenhol találkozhaatok velük. Szóval így esett a választás a megszokott karácsonyi gyertyatartók, koszorúk, figurák helyett egy skandináv stílusú hintaszékre, amely szerintem egy örök klasszikus darab lesz, nem csak az ünnepek időszaka alatt. Már megszokhattátok, hogy legtöbbször olyan termékeket vásárolok, amelyek multifunkciósak, és nem csak szezonális kiegészítők. A Biano oldalán talált hintaszék egyszerre szuper home office sarok, ahol szívesen dolgozok, olvasó hely, ahol ringatózva élem át a novellák történeteit, és szuper bekuckózós része a nappalinak a karácsonyfa mellett egy koszorú társasága mellett. A hintaszéket ide kattintva tudjátok megvásárolni.



De mi is az a Biano?

A www.biano.hu egy inspirációs oldal a home&deco kedvelőknek, vagy ha úgy tetszik egy online gyűjtőfelület azok számára, akiknek a belsőépítészet és a lakberendezés a szenvedélye. A platformon mesterséges intelligenciát és fejlett módszereket használnak annak érdekében, hogy a vevőknek zökkenőmentes legyen az online vásárlás. A felhasználó egy helyen, online láthatja majd a home&deco magyar és nemzetközi kereskedőinek ajánlatait és szükség, igény szerint szűrni tudja a keresett terméket.


A Biano újdonsága, a Biano Studio egy olyan online eszköz, amelybe kipróbálhatjátok, milyen bútorok és dekorációk illenek egymáshoz. Kipróbálhatod, hogy az általad kiválasztott színek és termékek passzolnak-e egymáshoz. Összeállíthatod álmaid otthonát, majd valósággá válthatod a tervedet. Ihletet vehetsz más felhasználók terveiből és ugyanúgy te is megmutathatod a saját projektedet.


A Biano Studio nemcsak praktikus eszköz mindazok számára, akik tökéletes otthonra vágynak, hanem egy olyan hely is, ahol bárki kreatív lehet, és kipróbálhatja a belsőépítész, feng-shui specialista vagy home stager "tehetségét".


A Biano Studioban a kedvenc termékeimből készítettem nektek egy karácsonyi nappalit, igyekeztem olyan stílusban létrehozni a teret, mint amelyet már megszokhattatok tőlem: a minimalizmus jegyében. A képre kattintva megtekinthetitek a termékeket és nappalit is!


Karácsony kapcsán interjút olvashattok velem a Biano oldalán, ebből most hoztam nektek egy kis részletet, a teljes beszélgetést pedig ide kattintva tudjátok elolvasni.


Dorci, hogyan szoktad a karácsonyt ünnepelni? Vannak szokások, amelyeket minden karácsonykor betartasz?

Mindig hazautazom Pécsre, és a családommal töltöm a szentestét. Aznap közösen főzünk anyával, készülünk az estére, és persze közösen díszítjük fel a karácsonyfát délután. Ha az idő is megengedi, akkor sétálunk egy nagyot a belvárosban a vacsora előtt, majd hazaérve megajándékozzuk egymást.


Mi a legkedvesebb emléked karácsonyra gyerekkorodból?

Amikor kicsi voltam, volt egy ír szetter kutyusunk, Árgosznak hívták. Egyik karácsonyra olyan játékokat kaptam, amelyekkel főzni lehetett, szóval műanyag ételek, főzőpult, kés, villa stb. Emlékszem, aznap este csak Árgosznak “főztem”.


/ igazi karácsonyfa

Nehéz kérdés. Nekem most műfenyőm van, és lesz is karácsonykor. Igazából kényelmi szempontok miatt, kevesebbet kell takarítani és tovább szép. Természetesen az igazi fenyő illatát semmi sem tudja visszahozni.

Karácsonyi filmek / karácsonyi zene

Mindkettő, attól függően, hogy milyen kedvemben vagyok :) Vacsoránál, vagy beszélgetésnél szerintem a zene, ha viszont szeretnék bekuckózni, akkor egy jó karácsonyi film! Persze a Reszkessetek Betörők minden évben kötelező.

Gyertyák / fényfüzérek

Itt is mindkettőre szavaznék, bár sokkal többet gyertyázom. A fényfüzérek inkább az ablakon és a teraszon szoktak lenni a karácsonyfán kívül, gyertya pedig szinte minden szegletében van a lakásnak. Talán azért szeretem jobban a gyertyát, mert mozog a lángja, és kicsit kandalló hangulatot kölcsönöz a lakásnak.

Bejgli / mézeskalács

Bejgli! Nagymamám bejglijét senki sem tudja überelni, abban benne van a világ minden szeretete. Nagyim pedig tudja, hogy a mákos-mazsolás a kedvencem, ezért mindig készít nekem külön tepsivel, amit csak nekem süt :)



A terméket a Biano.hu biztosította.